Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember. Az 1600-as évek legvégén, a bajorországi Augsburgban. Nyomdász, könyvkiadó és rézkarc művész volt. Leginkább városkép metszeteket, térképeket alkotott. Művei megcsodálhatók többek között a British Museum-ban is. Jacob Koppmayernek hívták. Ő az én egyik ük-ük-ükapám.

A 90-es években a szüleim létesítették az első digitális nyomdát Budapesten. Mondhatnám, hogy ez csak a véletlen műve, ha hinnék a véletlenekben. A morfogenetikus mezőben tárolt ismerős mintázatok ugyanis sokkal többször befolyásolják az életünket, mint azt gondolnánk.

Én gyerekkoromban sokat rajzolgattam, de ez a tevékenység mindig csak hobbi szinten volt jelen az életemben. Aztán amikor a nagyobbik lányommal várandós voltam, a leendő gyerekszobájába festettem neki színes, állatkákat ábrázoló képeket. Nem a művészi érték volt a lényeg, hanem az alkotás öröme. Ami, hogy-hogy nem, valahogy átöröklődött.

Nóra grafikus lett. Amikor élete első pályázatán elindult (a Metropolitan Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett pályázaton egy közgazdasági tankönyv borítójának tervezéséért) meg is nyerte a fődíjat. A téma a környezetvégdelem és a gazdaság egyensúlya volt. Neki valahogy ötletként egy térkép jutott az eszébe, ami a természetet lemodellezve
egy levél erezetével olvad egybe.

Logikusnak tűnt az ötlet, hogy egy várostérképet használjon fel ehhez és nyilván csak a véletlen műve, – ha hinnék benne, ugye – hogy emlékeztet ez engem valakire…