Blog

Michael Jackson életfeladat iránytű elemzése (részlet)

A világon nem sok ember van, aki ne hallott volna Michael Jacksonról, és ha ezt a numerológia szemszögéből nézzük, nem is igen csodálkozhatunk rajta, hiszen a képletében a nem túl gyakori mesterszámok közül négy darab is megtalálható. Ezek a hatások pedig egyenként is különleges képességeket és energiákat jelölnek, nemhogy négyszeresen. Nem csoda hát, hogy világsztár
lett belőle.

Fő életfeladata az volt, hogy idealisztikus, magasabb rendű elképzeléseit összebékítse a valóság sokszor kevéssé idilli mivoltával, és ebben a világban fogadja el önmagát.

Ez az életfeladat sajnos túlságosan nehéznek bizonyult a számára, mert éppen az önelfogadás hiánya volt az, ami a tragédiájához vezetett. Ennek okai pedig a gyermekkorában kódolódtak. Éppen ezért ebben a mini elemzésben most csak a világsztár gyermekkorára térek ki egy kicsit részletesebben.

A kis Michael gyermekkorára a 8-as szám energiái hatottak. Az ezzel a számmal született kisgyermekek születésüktől fogva átrendezik a családi dinamikát maguk körül. Kis királyok vagy királylányok, akik – akaratuktól függetlenül – nagyon erős hatást gyakorolnak a környezetükben. Képzeljük csak el a Jackson Five-ot a kis Michael nélkül!

A rivaldafényt – éppen a 8-as számnak a hatására – remekül kezelte, korát meghazudtoló módon, természetes közege volt a színpad. (Természetesen ehhez hozzásegítette a már említett négy darab mesterszáma, ami rendkívül ritka adottság.) Ám általánosságban elmondható, hogy a 8-as számmal rendelkező gyerekek igénylik a figyelmet és bár nem mindenki lesz világsztár, de óvodai-, iskolai szereplések alkalmával elemükben érezhetik magukat.

A 8-as számmal rendelkező gyerekek esetében a következetesség a legfontosabb dolog, ami a személyiségük pozitív fejlődését elősegíti. Enélkül a hatás nélkül kis diktátorokká válhatnak, – vagy éppen a másik véglet szerint – teljesen feladhatják önérvényesítésüket.

A gyermek Michael pedig hol a féktelen rajongás bűvöletében élt, hol pedig a szülei – különösen az apja – bántalmazásától, szeretetlenségétől szenvedett. Így lett belőle sztárallűrökkel rendelkező, bántalmazott gyermeki lélek, amely állapotban még felnőtt korában is benne maradt.

Mivel kiskorunkban Théta állapotban van az emberi agy, így ez ebben az időszakban ránk ható energiákat és emlékeket egész életünkben tárolja a tudatalattink, tehát megalapozzák későbbi reakcióinkat is. Ezt a
törvényszerűség azért nagyon fontos megfigyelnünk önmagunkon, mert a
leggyakoribb működési módunkat mutatja meg. 

Egy numerológiai elemzés rendkívül sok érdekes és izgalmas dolgot mond el egy emberről. Azonban a későbbi nehézségeink okának megfejtését legtöbbször a gyermekkorra ható szám energiája már előre tárolja. Ezért is nagy segítség ennek ismerete családállítási oldás alkalmával.

Solti Zsuzsanna – Sorsmegoldás